Archive | February, 2012

Think and do

21 Feb

Örömmel tettem eleget a felkérésnek, hogy hozzászólást írjak az IDEA kiváló vitaindítójához, amely a francia agytrösztök világáról és annak magyar tanulságairól szól. Annál is inkább, mert úgy gondolom – talán provokatív módon –, hogy az agytrösztöknek (különösen egy speciális „állatfajtájuknak”) komoly szerepe lehet foszladozó politikai kultúránk megstoppolásában és közéletünk felpezsdítésében – ez kétségtelenül részben „politikai” szerepvállalás. Megengedheti-e ezt egy magára valamit is adó agytröszt? Szerintem igen, s itt szállok részben vitába az IDEA-val.

Mindenekelőtt fontos hangsúlyozni, hogy az IDEA kezdeményezése viharos politikai mindennapjaink közepette telitalálatnak bizonyulhat. Olyan időszakot élünk, amikor eddig hitt közéleti realitásaink értelmüket vesztették, pártrendszerünk olyan változékony lett, mint időjárásunk, s alapjaiban kell újragondolni amit és ahogy a demokráciáról, illetve annak minőségéről eddig hittünk. A feladatra – ezt 2012-ben bizton állíthatom – önmagukban a pártok, legyenek azok őslények vagy vadonatújak, nem alkalmasak.
Hiányoznak tehát az olyan szakmai-szellemi hubok (értsd: intézményesedett agytrösztök), amelyek egyrészt megmagyarázhatnák azt, hogy miként jutottunk ide, ad absurdum menet közben felhívták volna figyelmünket az eltévelyedéseinkre, illetve azok, amelyek (szak)politikai egérutakat és gyógymódokat kínálnának, illetve belevágtak volna azok megvalósításába. (Valami hasonló hiányérzetet fogalmaz meg Kerék-Bárczy Szabolcs is reflexiójában.) Ehhez képest durván két dolog történt 1990 óta agytröszt-fronton: egyrészt kialakultak bizonyos agytröszthöz hasonló „hitbizományok” a politikai oldalak között (amelyek a médiában a kötelező mantrát, a politikai holdudvarnak pedig a nem nyilvános háttéranyagokat szolgáltatják); másrészt pedig dominált az „ősi” karakterünk, a szabadon lebegő értelmiségiek szerepe, akik nem tudnak, vagy nem akarnak egy intézmény részeként tevékenykedni. (Utóbbi kapcsán magam is végeztem egy erőtlennek bizonyult helyzetleírást A magyar politikatudomány hiányzó hálózatai címmel.) A gyermekkorát élő hazai agytröszti szféra előtt álláspontom szerint három összefüggő kihívást áll: először is meg kell ismerni a kínálkozó intézményi mintákat, és ehhez képest kell egy hazai agytrösztnek önmagát meghatároznia, persze magyar spiritusszal. Másodszor ki kell tenni a cégért, nyilvánvalóvá kell tenni az indíttatást; végül – de ez már végképp egy szubjektív szempont – részt kell vállalni a javaslatok, szakpolitikák valóra váltásában is (ezúttal a reménybeli agytrösztök legfogósabb kérdéséről, a finanszírozásról nem ejtek szót, talán a vita során lesz mód erre is).
(Megismerés) Itthon viszonylag sokan szeretik magukról azt a látszatot kelteni, hogy egyfajta agytrösztök, ugyanakkor kevesen viselkednek valóban úgy, mint egy agytröszt, sajnálatos módon még kevesebben gondolkodnak és írnak az agytrösztökről – pedig ez lehetne az első lépés kis hazánkban az agytrösztté válás útján. A hazai elemzői, tanácsadói és általában a társadalomtudományokkal foglalkozó szféra méltánytalanul elhanyagolta az agytrösztök kutatását, megismerését és a követendő, valamint elítélendő gyakorlatok bemutatását. Itt két kezdeményezés érdemel figyelmet: egyrészt az IDEA vitaindítója, másrészt a Méltányosság Politikaelemző Központ rendszeres agytrösztszemléje. Egyet kell értenem az IDEA-val, amikor azt írja: „támaszkodnunk kell saját szuverén eszközeinkre úgy, hogy közben befogadjuk a külföldi gyakorlatokat, és ezzel megteremtjük saját (leendő) nyugatiságunkat”. Csakhogy ez a külföldi elmélet és praxis fájdalmasan hiányzik a magyar ugar valóságából, noha egyre biztatóbbak a próbálkozások, sőt a legújabb agytröszt-kezdemények bekapcsolódnak a külföldi think tankek vérkeringésébe (pl. a Haza és Haladás Alapítványnak több neves nemzetközi partnere is van, így a Center for American Progress, az Institute for Public Policy Research, a Policy Network vagy épp a Terra Nova; illetve a nemrég megalakult New Economics Forum Budapest egyenesen a New Economics intézetek családjához tartozik).
(A függetlenség mítoszai) A vitaindítóban vizsgált egyik legfontosabb kérdés az agytrösztök politikai alámerülésének problematikája. Fel lehet-e vállalni a politikai kötődést, és ha igen, akkor e kötődés keretei között mit lehet tenni? Végezhet-e közvetlen politikai tevékenységet egy agytröszt? Ezekben a kérdésekben az IDEA – ha jól értem – akként foglal állást, hogy nem csupán megengedhető, hanem szükséges is egyfajta politikai alapállás, ugyanakkor egy agytröszt ne végezzen politikai (végrehajtó) tevékenységet. Mindehhez a következőt teszi hozzá: „Magyarországon gyakorlat, hogy önmagukat függetlennek tituláló politikai elemzők olyan témákat kommentálnak, amelyeket tulajdonképpen ők maguk javasoltak tanácsadói szerepben. Előszeretettel értelmezik azokat a gondolatokat, amelyeket maguk fogalmaztak meg. Ez önmagában nem is lenne gond, ha a kötődést nem a titkosítás, a ’független’ szerep mediális hirdetésének rítusai öveznék”. Éppen ezt hivatott elősegíteni a Magyar Politikatudományi Társaság ajánlása politikai elemzők részére: „Felkérjük tagjainkat, hogy amikor olyan témában szólalnak meg, amellyel kapcsolatban az őket foglalkoztató politikai szervezetek, intézmények, vagy ezek számára dolgozó cégek által érintettek, erről a tényről tájékoztassák a közvéleményt.”.
Ennek kapcsán érdemes szembenézni és leszámolni a függetlenség félreértett mítoszaival. Én a függetlenséget három oldalról közelítem meg. A kérdést elsősorban a pénzügyekhez szokás kötni, mondván az a „független”, aki nem a politika szereplőitől szerzi bevételeit. A függetlenség másik oldaláról, az elvi-ideológiai elkötelezettségről már kevesebbet beszélünk, pontosabban evidenciának vesszük az „ahonnan a pénz jön, oda húz az elemzés” tételt. Végül pedig mélyen hallgatunk az úgynevezett szakmai függetlenségről, arról, hogy az egyébként elvi-ideológiai szempontoktól nem független elemző-szakértő tud-e szakmailag alátámasztott, hiteles és persze kritikus álláspontot képviselni. Azt hiszem a pénzügyi és elvi-ideológiai függetlenség egy súlyosan félreértett elvárás az agytrösztökkel, elemzőkkel szemben: az első kőkemény realitás, a második – álláspontom szerint – elemi szükségszerűség. Sokkal helyesebben járunk el, ha a javaslatok, szakmai anyagok megalapozottságát, hitelességét, elvszerűségét és magát a párbeszédképességet tesszük meg mérceként. Számomra a függetlenség az, ha valaki képes egyéb függőségeit háttérbe helyezve tevékenykedni. Persze tisztában vagyok azzal, hogy a dolog nem ilyen egyszerű: mindig lesznek megvásárolt intézetek, elemzések és az azokat megíró elemzők – ez kiküszöbölhetetlen realitás. A dolog azon (is) múlik, hogy a politikai szféra mikor jön rá arra, hogy nem érdemes sem „thinket” sem „tanket” vásárolni, s pénze már középtávon is jobban hasznosul, ha egy görbe tükörbe ruház be. Úgy tűnik, ez Magyarországon egyelőre tabu, de hátha nem marad így örökre.
(Think-and-do tank) Végül visszatérnék kiindulópontomhoz: olyan időszakot élünk, amikor úgy érezhetjük, elvesztettük (szak)politikai iránytűnket; országunkat elemi csapásként sújtja a válság, amit egyszer a kormányzás tehetetlensége, máskor görcsös tenni vágyása tetéz; eközben nem tudunk megegyezni húsbavágó kérdésekben sem. Ebben a helyzetben elemi igény van olyan józan, szakmai szempontból hiteles szervezetekre, amelyek nem csupán kiváló szakpolitikai javaslatokkal lépnek fel, hanem el is tudják indítani azok megvalósítását. Álláspontom szerint a mostani időszak a „think-and-do thank”-ekért kiált. Olyan agytrösztökért, amelyek képesek kijönni a tervezőasztalok mögül, szembesülni a társadalmi-gazdasági realitásokkal és ezekhez képest alakítani programjaikat és javaslataikat (ezt a dilemmát villantja fel egyébként az IDEA által elemzett francia helyzet is). Ez persze hallatlan felelősség, és nyilván túlmegy a klasszikus think tank-lét dimenzióin, megkockáztatom azt is, hogy aki ilyet tenne, arra egyből politikai szereplőként tekintetének kis hazánkban, és újságírói kérdések özöne érdeklődne arról, hogy mikor alapít már pártot. Az IDEA irata szerint „egy agytrösztnek ötleteket, lehetőleg hasznos, gyakorlatba helyezhető gondolatokat kell termelnie. A szabad, vagy ha úgy tetszik, szuverén gondolatok azonban nem keveredhetnek – saját krédójukat felülírva – közvetlenül pártpolitika küzdelmeibe. Egy agytröszt munkatársaként felvállalom (értékorientált) gondolataimat, érte és a közjóért gondolkodom, első a gondolat és az ötlet. Mindezek politikai hasznosítása azonban már politikusi, és nem agytröszti tevékenység.”. A legnagyobb vitám éppen az utolsó mondattal van. Szerintem bőven túljutottunk azon a ponton, hogy a politikára pusztán a pártok „martalékaként” tekintsünk: hat ciklus ilyen-olyan kormányzása megmutatta, hogy nem sikerült kiizzadni magunkból egy konzekvens kormányzati és szakpolitikai filozófiát, országunk egyik hullámvölgyből a másikba esik, a társadalom pedig több mint húsz éve azt várja, hogy „mikor lesz már jobb”. Eljutottunk a falig, ahol már nem elég pusztán gondolkodni (pongyolábban: agyalni), hanem cselekedni kell – ebben kétségtelenül igaza van Orbán Viktornak. A mostani kormányzati cselekvés irányát illetően ugyanakkor már komoly kétségeink lehetnek. Az ellenzék pedig vagy még, vagy pedig már nem tud hiteles alternatívát kínálni. Éppen az ilyen holtpontok idején nyílhat tér arra, hogy akár az ellenzéki, akár a kormányzati(!) oldalról egy vagy több szellemi nagy beruházás elinduljon, s lerakjuk a jövő think-and-do szervezetinek alapjait (erre – ahogyan már utaltam fentebb – van is példa Magyarországon, a New Economics Forum Budapest vállaltan think-and-do szervezetként jött létre).
Végül zárásképp egy kellően szubjektív megjegyzés. A vitaindító a következőképp fogalmaz: „Mindenesetre az igényes elemző és tanácsadó ne alkotás közben legyen szerelmes, mert saját józan helyzetmegítélését sózza el.”. A magam részéről itt is – kellő tisztelettel, de – opponálnék: a fenti kihíváscsokor csak kellő szenvedéllyel győzhető le. Ne feledjük Max Weber intelmét: „A politika kemény deszkák erőteljes és lassú átfúrása, szenvedéllyel és szemmértékkel..” Ez egyaránt vonatkozik a politikusra, a tanácsadóra és az elemzőre is.

A bejegyzés az IDEA honlapján jelent meg.

Advertisements
%d bloggers like this: