Archive | Fidesz-KDNP RSS feed for this section

Elbaltázott közjogunk?

28 Oct

A közjog további jellemző vonása, hogy benne a közakarat az irányadó, és mert az állam érdekében áll fenn, gyakorlása közkötelesség.”

Nagy Ernő Magyarország közjoga (Államjog).

A nagy reményekkel indult 1989-es közjogi rendszerváltás lényegében 2011-re kifulladt, az építeni kezdett liberális jogállami paradigmáink manapság kezdenek használhatatlanná válni – legalábbis sokan szeretnék ezt elérni. Szomorúan konstatálhatjuk, 2012-ben két cselekedet együttes hatása járult hozzá ahhoz, hogy lényegében egy alkotmányellenes Alaptörvényünk van: egy „gondatlan alkotmányhasználat” és egy „szándékos alkotmányrongálás”. Hogy melyik a súlyosabb, azt mindenki maga döntse el! Tény, hogy amíg a baloldali-liberális politikai elit megpróbálta ki- és felépíteni az alkotmányosság és jogállamiság közjogi intézményrendszerét (persze a maga kis alkotmányos „stiklijeivel”), addig elmulasztotta figyelembe venni az intézmények mögötti emberi tényezőt, s az Alaptörvény elfogadása során keserűen döbbentünk rá, szinte senkinek sem fontos a jogállami alapértékek megőrzése. A Fidesz–KDNP (szándékosan nem jobboldalról vagy konzervatívokról írok, hiszen sokan maguk is az 1989-es köztársasági Alkotmány hívei) pedig – kihasználva ezt a „közjogi nihilizmust”, vagyis a „közkötelességeink” negligálását – lényegében egy év alatt tönkretette az 1989-es Alkotmányt és felépítette saját rendszerét, amit éppen olyan durván farigcsál, mint tette azt az orgyilkolt ’89-essel. Közjogi életprogramjukban a következő genetikai kód található: amit beépítünk az alkotmányba, az pusztán ettől alkotmányos lesz. Az evolúció azonban idővel felül fogja írni ezt a hibás beidegződést, hiszen az alkotmány az eszköz, az alkotmányosság pedig az elérendő cél – a kormánypártok fordítva ülnek a közjogi lovon, nyilazni azonban tudnak, s ennek mi isszuk meg a levét! A „közjogi hátrafelé nyilazásnak” mára igen komoly következményei vannak: a már említett alkotmányellenes Alaptörvény, az ezt tetéző Átmeneti rendelkezések, a közjogi intézmények függetlenségének bedarálása és a szakmaiság helyett a pártlogika aranyszabállyá tétele. A helyzet változásért kiált, s ebben a baloldalnak is fontos szerepe lehet.

Közjogi immunrendszer

A baloldal legnagyobb felelőssége, hogy végre lépéseket tegyen az alkotmányosság, a közjogi kultúra hazai meggyökereztetése érdekében. A hazai baloldal mostani legerősebbjének, az MSZP-nek ebbéli hozzáállása azonban legalábbis kétarcú. A publikum számára kezdettől nyilvános Ajánlat Magyarországnak – Párbeszéd a nemzetért című anyagukban a fékek és ellensúlyok rendszerének helyreállítását, a hatalom ellenőrzésére képes jogállami intézményeket, az önkormányzatiság rehabilitálását, az értelmes közéleti párbeszéd megteremtését vizionálják (8–9 oldal). Erre jön a klasszikus ígéret: a szociális biztonsághoz való jog és az egyenlő munkáért járó egyenlő bér elvének alkotmányos rögzítése. Ezzel egyébként – azon túl, hogy a Fidesz–KDNP leváltása után édeskevés lesz – tulajdonképpen nincs is semmi baj. A nemrég nyilvánosságra került stratégiával azonban a párt megmutatta foga fehérjét, hiszen az anyag egyik fő tézise, hogy „[a] jogállamiság, demokráciával kapcsolatos ügyek sokkal kevésbé lényegesek”. Ezt követi a nehezen vitatható felismerés: „A potenciális szavazók, ha megkérdezzük őket, alapvetően elégedetlenek a Fidesz új Alaptörvényével és más, szimbolikus ügyekkel – ám egy kisebbségüket kivéve ezeket a kérdéseket nem tematizálják spontán. Ha arra kérjük, hogy sorolják fel a számukra lényeges szakpolitikai problémákat, az ideológiai, emberi jogi és szimbolikus ügyek rendre legutolsó helyen szerepelnek.”. Ezzel az MSZP azt a régi, a már említett gondatlan alkotmányhasználatból eredő attitűdöt élteti tovább, hogy az alkotmányosság, a jogállam szükséges bokréta a politikai programon, foglalkozunk vele, mert „kell”, mert „illik” – de semmi komoly. Ez a felfogás meg is állhatná a helyét, ha a rendszerváltás 20 évig tartó langyos paradigmájában élnénk, de nem most. Az Alaptörvénnyel és az Átmeneti rendelkezésekkel kialakult krízishelyzet új megoldásokat kíván: el kell végezni az állampolgárok közjogi immunrendszerének kialakítását, azt az aprómunkát, amit a gondatlan és kényelmes alkotmányhasználat közepette 20 évig halogattunk.

Lehet, hogy „a jogállamisággal, demokráciával kapcsolatos ügyek sokkal kevésbé lényegesek”, nem szabad azonban ebbe ilyen higgadtan beletörődni, ennek kell cselekvésre késztetnie a baloldalt. Meg kell végre értetni mindenkivel azt az alapvető realitást, hogy az alkotmányosság sárba tiprása miatt lehet visszamenőleg jogot alkotni, magánvagyont rekvirálni, embereket létbizonytalanságban taszítani, a bíróság helyett törvényhozással ítélkezni. A „titkos” stratégia máshol így fogalmaz: „A választók számára legfontosabb témák gazdasági jellegűek és az egyéni élethelyzethez kapcsolódnak (árak, tartozások, rezsi, stb.).” Kétségtelen, de azt is meg kell értetni az emberekkel, hogy az egyéni élethelyzetükre az alkotmányosság legalább akkora hatással van, mint a gazdaság. S ez a feladat jelenleg a baloldalra vár! A távlati cél pedig a magyar közjogi immunrendszer megerősítése, hogy az magától reagáljon a jövőbeni fülkeforradalmi kísérletekre.

Ha a baloldal nem ezeket tekinti feladatának, és folytatja a Fidesz–KDNP által elkezdett közjogi maszatolást, az állampolgárokat kisgyermeknek tekinti, és nem vezeti a „közkötelességek” gyakorlásának irányába, esetleg ismét elsüpped saját kényelmes gondatlanságába, akkor egyrészt „méltó” folytatója lesz az Alaptörvény rendszerének, másrészt ugyanúgy bukásra van ítélve, mint azok, akik megerőszakolták a jogállamot. Nagy tehát a baloldal felelőssége, hiszen vissza kell adnia az állampolgárok alkotmányosságba vetett bizalmát (sőt, kiépíteni a sosem volt bizalmat). Félő, hogy ha nem állítjuk meg a mostani lejtmenetet, akkor a politikai közösség pszichikumába ez az „elbaltázott közjog” (értsd: az erősebb kutya írja a törvényt, ami ab ovo csak azért van, hogy az erősebbet szolgálja) logika rögzül. Ha pedig ez így alakul, már nem lesz miért restaurálni a jogállamot – hiszen nem lesz, aki működtesse!

Az irat az IDEA oldalán jelent meg 2012. október 26-án.

Advertisements

Hogyan?

27 Oct

Diagnózis: Magyarország alaptörvénye beteg, akut alkotmányellenességben szenved. Terápia: módosítás vagy új alkotmány elfogadása. Lehetséges mellékhatás: közjogi állóháború.

Az ellenzéki összefogás-diskurzus és az „olajfa-ültetési láz” közepette ismét felerősödnek a második Orbán-kormány leváltása esetén szükséges jogállami restaurációra irányuló igények. A változások szükséges irányaival többé-kevésbé tisztában van a demokratikus ellenzék. Legutóbb az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (Ekint) fogalmazta meg ajánlatát a demokrácia híveinek. Az anyaggal egyetértve tett közzé nyilatkozatot Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki két, egyre aktuálisabb kérdéssel fejelte meg a vitát. Egyrészt azzal, hogy hogyan kivitelezhető a jogállam helyreállításának programja, ha az Orbán-rezsimet leváltó kormánynak nem lesz kétharmados felhatalmazása. Másrészt, hogyan lesz az új (vagy helyreállított) közjogi konstrukció a „különböző politikai oldalak közös műve”, ha – ahogyan azt az Ekint javasolta – a demokratikus jogállam helyreállításából kizárjuk a Fideszt és vezetőit? E két „hogyanhoz” szeretnék hozzászólni.

Vitathatatlan, hogy a 2011-ben elfogadott alaptörvényt és az arra épülő közjogi rendszert igen súlyos, eljárási és tartalmi problémák terhelik. Ezek korrigálása valóban a mostani kormányzatot leváltó erő(k) elsődleges feladata! Ugyanakkor lesz még két, talán ennél is nehezebb kihívás: először is az, hogy visszaadja az emberek hitét abba, hogy a közügyek nem a mindenkori politika kapcarongya, amivel azt és úgy tesz, amit és ahogy éppen akar;másrészt ügyelni kell arra is, hogy a jogállam helyreállítása ne robbantson ki közjogi állóháborút. Mindez egyetlen dilemmában összegezhető: „lehet-e a jó cél érdekében rossz vagy legalábbis morálisan kétes eszközöket alkalmazni”. Vagyis lehet-e a Fidesz–KDNP által alkalmazott erőszakos eszközökhöz hasonló, ad absurdum még ezeknél is radikálisabb eszközökkel élni a jogállam helyreállítása végett? Bizonyára nem voltak ilyen skrupulusai az 1989-es alkotmányt szétbombázó jobboldalnak. Bevallom, magam is szimpatizálok a politikai realizmussal, sőt osztom azt a weberi tételt, hogy a politikában jóból nem csak jó, rosszból pedig nem csak rossz származhat, s ha valaki ezt nem fogja fel, akkor „politikailag kisgyermek” – de ilyen húsba vágó kérdéseknél azért elbizonytalanodom. Nem állítom azt, hogy az alaptörvény rendszerét leváltóknak nem lehet radikális eszközökkel élni és radikálisan gondolkodni az alaptörvényről, de azt igen, hogy ha így járnak el, akkor fel kell mérni annak minden következményét. Lényegében az alaptörvény elfogadása és az Eörsi Mátyás-féle, kétharmad nélkül elfogadott és népszavazással megerősített alkotmány víziója óta emésztgetjük ezt a problémát. Megoldást még nem találtunk, ezért is merült fel ismét a „hogyan?” dilemmája. (Az alábbi gondolatmenet a nyugalom megzavarására alkalmas gondolatokat tartalmaz.)

Mit kezdjünk egy olyan alkotmánnyal, ami nincs is?

Álláspontom szerint – ami egyszerre lehet fegyvertény és pokolgép is az alaptörvényt leváltani szándékozók kezében – a jelenleg hatályos alaptörvényt nem feltétlenül szükséges leváltani! Mégpedig azért nem, mert valójában nem is létezik! Mielőtt gyengeelméjűséggel vádolnának, érdemes utalni arra, hogy a kormányzó erők az alkotmányozás során elkövettek egy végletes hibát. Önhittségükben, hogy leszámolnak az 1989-es alkot mánnyal és az egész rendszerváltás utáni közjogi és politikai élettel, a következőt foglalták az alaptörvény nemzeti hitvallásába: „Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét.” Ugyanakkor nem kerülhették meg azt a fontos körülményt, hogy a 2010-ben megválasztott parlament alkotmányozásához szükség van közjogi felhatalmazásra, s éppen ezért az alaptörvény zárórendelkezése már a következőre hivatkozik: „Ezt az Alaptörvényt az Országgyűlés az 1949. évi XX. törvény 19. § (3) bekezdés a) pontja és 24. § (3) bekezdése alapján fogadja el.” Hogy lehet egy olyan alkotmány alapján alkotmányozni, aminek az érvényességét épp az előbb tagadtuk meg? Ezzel a kormányzó pártok a saját alaptörvényüket törték derékba, amelynek elfogadása így alkotmányellenes körülmények között történt. Jogászi csűréscsavarással ugyan ki lehet hozni a dologból, hogy az alkotmányozó szűken értette az érvénytelenné nyilvánítást, és csak az 1949-es alkotmány kommunista korszakára gondolt, azaz 1989. október 23-a után lényegében érvényes az alkotmány, így van jogalapja az alkotmányozásnak. Ha ezt így gondoljuk, akkor bogarásszunk még a preambulumban: „Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének vissza álltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének.” Nem nagyon lehet találni épeszű magyarázatot arra, hogy 1989. október 23-a és 1990. május 2-a között mi történhetett az alkotmánnyal, ami hirtelen érvényessé tette.

Mi következik mindebből? Az biztosan nem, hogy a leendő kormányváltó erők ölbe tett kézzel ülhetnek, és azzal várhatják az új ciklust, hogy van egy közjogi szempontból érvénytelen, nem létező alaptörvényünk. Ha ezt a gondolatot következetesen végigvinnénk, 2012. január elseje után lényegében nem nagyon lehetne érvényes közjogi aktust találni hazánkban, s a magánjogi ügyletekkel is problémák adódnának, sőt maga a 2014-es választás sem lenne érvényes, és az új parlament képviselői egy nem létező alaptörvényre tennének esküt. Egyszóval a fenti maradjon csak gondolatkísérlet! Akkor mi haszna? Nagyon is sok: a 2011-es húsvéti alkotmány és maga az alkotmányozás folyamata s benne az önhittségen alapuló közjogi baki mementóként, élő példaként kell hogy lebegjen minden jövőbeli politikus, alkotmányozó előtt. Az alaptörvény elvi érvénytelensége, alkotmányellenessége tehát akként válhat fegyverténnyé a jövő alkotmányozói kezében, ha a valódi közérdek és a közcélok mentén alkotmányoznak, s nem pedig a közérdek köntösébe bújtatott percpolitikai magánérdekek mentén. Remélhető haszon lehet továbbá, hogy a 2014-es parlament jobboldali-konzervatív tagjai is megértik majd, hogy az alaptörvény nem funkcionálhat egy ilyen alattomos bombával, és szembemennek azzal az esztelen szándékkal, amely ilyen alkotmányt alkotott egykor. Mindez tehát közelebb vihet jobboldalit, baloldalit, konzervatívot, progresszívet, liberálist, zöldet ahhoz, hogy egy alkotmány ténylegesen közös konstrukció kell hogy legyen!

Mi lesz, ha ez a felismerés nem következik be, és a 2014-es választások után nem sikerül korrigálni az alaptörvényt, vagy pedig (akár csak az alkotmánykorrekcióra összeállt) kétharmad hiányában a kormányzó erők erőszakkal változtatják meg a közjogi alapszerkezetet? Egyrészt beigazolódik az MSZP stratégiai iratának jóslata: az állampolgárok számára valóban nem fontos a demokrácia ügye. Másrészt közjogi és politikai állóháború alakulhat ki, és belefulladunk saját illegitim közjogi rendszerünk mocsarába, ahol már az sem fog számítani, hogy ki követte el az ősbűnt.

A cikk megjelent a Népszabadság 2012. október 26-i számában.

%d bloggers like this: